Extrémmunka
2010.05.27. 20:39 | BioPandur | Szólj hozzá!
Címkék: munka börtön erőmű tv torony extremitás hegymászótechnika hőcsövek
Szerettem olyan dolgokat csinálni, amiket nem mindenki élhet át. A városban diákként ott lehettem néhány olyan helyen, ami nem kifejezetten hétköznapi. Hízelgett a fiatal öntudatomnak, hogy furcsa, esetleg veszélyes környezetben felnőttek társaságában csapattagként fogadtak be. Néha együtt dolgozhattam velük kevésbé szokványos, de tulajdonképpen kétkezi, fizikai munkákban. Az pedig, hogy ezt mások álmélkodva, netán kicsit irigykedve fogadták, nos az volt igazán a hab a tortán.
Jártam egy hegymászótechnikával dolgozó GMK csapatával az erőműnél, ahol a melegvizet szállító csöveken cseréltük a szigetelést és az alumínium burkolatot. Ahol dolgoztunk, ott villanyoszlopnyi magasságban futottak a csövek, vasúti sínek és a kokszolómű épületei felett átívelve. Kellemesen éreztem magam, fent egyensúlyozva a burkolaton egy csavarhúzóval a kezemben. Kicsit ijesztő átmenni egy szénszállító vonatszerelvény felett egy negyven centi széles csövön, de a kaland érzetét is pont ez adta. Ki csinálhat még ilyen légtornász-mutatványokat? Egy munkatárs, a Béla harsányan fütyült és fél lábon szökdelt a csövön, öt méter magasságban, kezében egy csavarokkal teli vödörrel. Én azért tudatában voltam a lezuhanás eshetőségének, így annál inkább komoly küldetésnek éreztem a távhő-vezetéken való mászkálást.
Dolgoztam később a börtönben is. Szerencsére nem a törvény által kiszabott ítélet töltése közben, hanem szabad emberként, napszámos segédmunkásként. A börtön bővítésekor az építkezésen téglát pakoltam, vakolóanyagot talicskáztam, törmeléket lapátoltam a szögesdrótok mögött. Egy frissen felhúzott falon kihajolva végignézhettük a fogvatartottak sétáját a szűk udvaron. A különösen veszélyes dühöngőknek egyedül, megbilincselve kellett kóricálniuk.
Minket minden reggel a Kálvária úti kapunál engedtek be, ahol mindjárt magunkra kellett öltenünk egy piros mellényt. Ez különböztetett meg a raboktól. A negyvenfokos kánikulában is viselni kellett, nagyon utáltuk. A nap végén a vállalkozó kifizette a bérünket, a kapuban leadtuk a piros mellényt, és szabadlábon távozhattunk az Alagút felé.
Visszatérve a magasságokhoz, a TV torony új csúcsának beépítésénél fent lehettem a torony legtetején. A csúcsot rögzítő beton talapzatot kellett vízzel locsolni és letakarni. Maga a munka csak egy órányit tartott körülbelül, viszont ugyanennyi időt vett igénybe a fel-, illetve lemászás. Lift ugyanis csak a kilátó-rész feletti technikai szintig vezet, és az még csak a fele út a csúcsig. Mindenkinek ajánlom a 70 méternyi létramászást. Viszont a látvány fentről mindenképpen megéri az izommunkát. A Balaton-felvidék vulkáni kúpjaitól a Dinári hegyekig lehetett szabad szemmel látni, nem beszélve Pécs teljes panorámájáról.
Szóval, hízott a májam, hogy ilyen helyeken volt szerencsém megfordulni. Akik tudták hol jártam, legalább annyit mindig megkérdeztek: - És nem féltél? Ilyenkor hanyagul nemmel lehet válaszolni, ami persze igaz, csak hát az embert közben belülről hájjal kenegeti az elégedettség. De a csavarozásnál, talicskázásnál, lapátolásnál, létramászásnál sokkal kellemesebb mesélni és birtokolni ezeket az élményeket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://baranya.blog.hu/api/trackback/id/tr272036487
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek