Hol vannak már azok a régi idők, amikor Pécsett a Konzum áruház bejáratánál, vagy a Centrum-parkolóban tucatjával álltak a valutázó fiúk?
Anélkül, hogy visszasírnánk azokat a napokat-éveket, fontoljuk meg az alábbi történet tanulságát!
Ismerősöm hét éve él Angliában. Hét éve csak alkalmanként jár haza, munkájának időbeosztása nem teszi lehetővé, hogy félévnál gyakrabban jöjjön. Legutóbb tavaly nyáron járt itt, ezért számára a terek felújítása, a gőzerővel (hm) folyó építkezések sok újdonságot jelentenek. Pécs változik.
Vannak azonban állandó dolgok. Ez bizonyos szempontból előny egy 2000 éves város esetében. Más szempontból viszont inkább bicskanyitogató.
A történet:
Az ismerős vasárnap este 8 órakor szeretett volna a nála lévő angol font bankjegyek közül néhányat forintra váltani, mivel kifogyott az érkezéskor váltott keretből. Állt a szépen felújított Széchenyi téren és nem talált erre utaló információt.
Mentőötletként a Pátria Hotel jutott eszébe, talált is a recepción egy aktuális árfolyamokról szóló információs táblát. A recepciós azonban elzárkózott a feladattól, mondván, ők nem vállalnak valutaváltást. A kérdésre, hogy akkor minek ez a tábla, csak ennyit mondott: "Megkérdezem a főnökömet." És lőn. Megérkezett a feljebbvaló vezető, magabiztos, szigorú arcú idősebb hölgy. A közlésre, hogy valutaváltásról lenne szó, így reagált:
- Most???
Ízlelgessük a kérdésben rejlő megdöbbenést és felháborodást. Érkezik egy betérő a szállodába, egy szolgáltatás felől érdeklődik. Éreztetjük vele, hogy az időpont alkalmatlan és különben is... Igazi vendégváró mentalitás, segítőkészség, üzleti szellem.
Ismerősben volt annyi küzdőszellem, hogy ezen a ponton még nem fordult ki a hotel halljából. Rákérdezett, hogy akkor a táblán szereplő valutaárfolyamok miért virítanak ilyen feltűnően.
- Ja, ez? Ezeket csak akkor alkalmazzuk, ha valaki nálunk vesz ki szobát. - mondá a recepciófőnök elégtétellel, a jó riposzt felsőbbségével.
Valljuk be, logikus. De a körítés? A hangnem...
Mert unos-untalan elismételhetjük, hogy Európa Kulturális Fővárosa vagyunk, a város törekszik arra, hogy a programokon minál több külföldi vegyen részt, kapjon kedvet a városhoz, élményekkel gazdagodjon, visszakívánkozzon. Költse el itt a pénzét, minél több vendégéjszakával.
Csak forintot ne akarjon, ugye. Mert akkor széttárjuk a kezünket, hogy várja meg a hétfő reggelt.
A történet folytatása, hogy Ismerős nem adta fel, a Király utcában sétálva betért a Színházzal szemközti kaszinóba. Hátha ott.
A pultos közölte, hogy pénzt csak abban az esetben váltanak, hogyha játszik is a kuncsaft. Ismerjük el, ez is logikus, csak ismét hiányzott a segítőkészség. De legalább esélyt ad...
Ismerős vállalja a feladatot, inkább elrulettezik egy pár száz forintot, csak működjön a rendszer.
- Jó, mennyi eurót akarnál váltani? - kérdezi a kaszinós
- Nem eurót, fontot.
- Jaaaaa, hát az nem megy. Csak eurót váltunk.
Ennyi. Mert ugye nem mindegy, milyen pénznemből váltjuk át a kiadott forintot. A kulturális fővárosban, a régió turisztikai központjában ez nem működik. Vasárnap este legalábbis biztosan nem. De még csak szándék sincs, a vendéglátósok személyes sértésnek veszik, ha ilyen problémával "zaklatják" őket.
Ne legyen félreértés, ez nem feltétlenül politika. Nem a városvezetés hibája. Nem is feltétlenül hiba. Inkább egy szemlélet maradéka, kísértet. Vendéglátós reflex, kényelmesség, lustaság, nemtörődömség. A vendégnek ne legyenek igényei. Érje be azzal, amit kap. Fizessen és menjen.
De mivel fizessen?
Utolsó kommentek