Mostanában gyakran járok a Zsolnay úton, így alkalmam van oda-vissza látni a Balokány-liget kopárságát. Egy pusztuló zöld sziget az épülő Zsolnay Negyed közepén. Hallottam, hogy jó pár évvel ezelőtt valaki nudista strandot akart létesíteni a fürdő területén. Végül is nem lett belőle semmi. Aztán álmodtak ide józanabb dolgokat is ,amiket azóta szintén hiába keresünk. A valamikori ifjúsági park és a tó pusztulása így vissza-visszatérő témája valamelyik helyi médium híradásainak.
Elismerem, a Balokány nem a legjobb környék Pécsett. Még a Pécs2010 program épülő kultúrközpontjai ellenére sem. A porcelángyár, a liget mögötti vasúti sínek, a sínek mögötti iparterület, a forgalmas 6-os út nem teszi igazán vonzóvá ezt a pár hektáros múltat. Mert jelenleg még csak múltja van a Balokánynak, a megszépült jövőt még daruk, betonkeverők, munkások és útlezárások árnyékolják.Múltja van a fürdőnek: leterített pokrócokon napozó Szécsi Pál-frizurás bányászok. Kabinosbácsi, aki a színesre mázolt ajtajú és lábszagú fülkékhez adott kulcsot. Műbőr táskák, amikben szalvétába csomagolva zsíroskenyér, vagy turistaszalámi izzadt a kánikulában. A meszelt falú büfében lángost, jaffát, vagy pisztolyból csapolt sört lehetett vásárolni. A hangszórókból recsegő zenét pedig tízpercenként megzavarta egy lassan elhaladó tehervonat.
Az ifjúsági park múltjához közelibb emlékek fűznek. Már nem kissrácként, hanem tizenéves fejjel lehettem látogatója jó pár Beatrice, Pokolgép, Morris, és egyéb 80-as évek vége felé játszó rockbanda koncertjének. A színpad a tó vize felett nem volt sokkal nagyobb, mint egy szűkös próbahely. Nem igen lehetett rajta rohangálni, vagy a mikrofonállvánnyal hadonászni, mert az ilyen átélt mozdulatok veszélyeztették a zenésztársakat. Mégis, előfordult, hogy e picike színpad körül több százan tolongtunk beszűkített fekete farmerban, magas szárú fehér sportcipőben. Előfordult, hogy a nagy tombolásban (és az alkoholos állapot rásegítésével) egyesek a tóban vettek esti fürdőt.
Alkoholt nem is mértek a koncertek alkalmával a helyszínen, mindenki igyekezett megoldani az emelkedett hangulat biztosításához szükséges beszerzést. Nekünk, akkori tizenéveseknek ez fokozott nehézségeket jelentett. Boltban nem nézték jó szemmel, ha sört, vagy bort vásároltunk kiskorú létünkre. Inkább otthon, indulás előtt sarcoltuk meg a szülői repi-készletet. Ez viszont sok esetben gyanús diólikőröket, kevertet, vagy rumpuncsot jelentett, mivel a szülők ilyen brutális italokat tartottak a nagyszobaszekrényekben. Ebből kellett pár kortyot húzni, vagy másik üvegbe áttöltve kicsempészni, hogy mi is felnőttesen ittasnak érezzük magunkat a koncert dübörgő extázisában. Nem részegnek, aki semmit sem hallva a zenéből, fekszik a csápoló tömegtől távolabb (voltak ilyenek is), csak annyira, amennyire kell.
Hazafelé tartva aztán, ha igazoltatott a rendőr, kicsit mindig reszkettünk, nehogy megérezze a szeszszagot, mert akkor jajjmilesz, kirúgnak az iskolából. Szerencsére nem történt semmi ilyesmi, túljutottunk a tanulóéveken és a Balokány-liget koncertjei is elkoptak a terület leromlásával arányosan.
A napokban pécsi médiumokban (pl. itt, és itt) olvasható-látható volt, hogy az EKF-projekt keretében a Balokány liget is megújul, megszépül. Talán még valamelyik egykori rockzenekart is rá lehetne venni egy noszatlgia bulira. Coda és Rudán Joe? Morris, Szebivel? Nem tudom, összejönne-e még egyátalán párszáz ember bármilyen koncertre. Élő koncertre persze, a tenyérnyi színpadon szorongó zenészekkel. Nem tudom, érdemes-e erőltetni egy elmúlt dolgot, vagy jobb csak emlékezni rá? Azért ha lenne egy ilyesfajta megmozdulás, talán még rumpuncsot is innék előtte, csak a nosztalgia kedvéért.
Fotó: pecskep.hu (Tényképek a változó városról)
Utolsó kommentek